Rohanva közlekedtem a mindig nyüzsgő városban munka helyem felé, pont úgy, ahogy a többi ember is. Egy bizonyos kor után minden ember belekerül egy folyton járó mókuskerékbe és ebben a kerékben marad élete végéig. Nem lehet belőle kiszabadulni. Minden napod ez a kerék rendszere szerint fog haladni: felkelsz, reggelizel, elmész dolgozni, haza mész, ha van időd, akkor egy kicsit kiruccansz a haverokkal, majd elmész aludni és kezdődik előröl az egész. Magadra ismertél benne? Hát én is. Nyolc éve így telik az életem és ez napról napra egyre keserűbbé tesz.
A hatalmas irodaházak elé érve egy pillanatra megállok, szusszanok egyet, majd órámra pillantok. Mikor realizálom, hogy időben egyáltalán nem késtem, kifújom a bent tartott feszült levegőt, majd sokkal nyugodtabb tempóban lépek be az épületbe.
Megcsap a jellegzetes műanyag szag, ahogy minden nap reggel. Arcom egy kicsit fintorog, de túltéve magam rajta indulok az irodám felé. Semmit sem sejtve nyitok be a több emberrel megosztott helyiségbe, majd mikor meglátom a többieket, legszívesebben ki is rohannék.
-Boldog szülinapot Channie!!! - Egy emberként zúdítanak rám mindent. Az ajándékaikat, a tortát és a jó kívánságaikat. Nem mondom, hogy nem szeretem ezeket a lükéket, de attól még néha sok, amit csinálnak.
-Köszi srácok, de ezt igazán nem kellett volna. - Zavartan nevetve simítok tarkómra.
-Dehogy nem. - Legyint egyet Suho, mikor a többiek csak a vállukat rántva ülnek le a gépeik elé és dolgoznak tovább. - Te is tudod, hogy mi itt nem csak munkatársak vagyunk, hanem legjobb barátok is.
-Tudom...
-Akkor kérlek ne utasítsd vissza a szeretetünket. - Meleg mosollyal az arcán beszél hozzám. Néha olyan, mintha az édesanyám lenne. Sőt, teljes mértékben olyan.
Tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor itt kezdtem el dolgozni. Akkor még Jongin nem tartozott a csapathoz, viszont a többiek már előbb itt dolgoztak, mint én. Mind szörnyen aranyosak voltak az első napokban. A kérésem nélkül is folyton felettem járkáltak és mindenben segítettek. Aztán egyre többet beszéltem velük és kezdtem úgy érezni, ők azok, akik egy kicsit képesek kihúzni a mókuskerekemből, Baekhyun után. Elhívtak sok helyre, egyszer még egy túrára is elvittek, amit mondjuk annyira nem élveztem, de legalább éreztem, hogy ők szeretnek, ha már a szívem rég össze is tört. Mikor Baek szakított velem, azt hittem, hogy ott helyben vége az életemnek. Legelső szerelmem volt és bár fájdalmat okozott, mégis gyakran gondolok rá, még most is, annak ellenére, hogy ez már mind négy évvel ezelőtt történt. Lehet, kicsit sokat rágódom a múlton, de ez ellen nem tudok tenni. Baekhyun volt az én megmentőm, majd később a bebörtönözőm.
De itt vannak a srácok. Suho, aki, mint mondtam, olyan mint egy anyuka. Rendszeresen hoz enni és rám szól, ha a hideg idő ellenére nem öltözöm fel rendesen. A mindig morcos, de nagyon jó szívű Kyungsoo. Jongdae, a legnagyobb troll az egész bagázsban. Xiumin, aki határtalan optimizmusával mindenkit felvidít és Jongin, a kicsi maknaenk. Elég színes és zajos társaság, de semmiért nem cserélném el őket.
-Chanyeol! Mit szolnál este egy kis iszogatáshoz, esetleg egy kis zenéhez és tánchoz? - Hajol a képembe egy sejtelmes mosollyal Dae.
-Öhm...
-Jongdae! Ne piszkáld már! Ha szeretne valamit, akkor majd szól! - Dorgálja meg Suho.
-Te is tudod, hogy nem szól. Úgy kell mindenhova elráncigálni! - Ölti ki nyelvét az ommara, mire Junnie feje teljesen elvörösödik a dühtől.
-Chen! Fuss! - Szól Xiumin a trollnak, mire az egy pillanat alatt tűz ki az irodából, állítólag kávéért.
-Megöl... - Fúj egy nagyot nyugtatólag Junmyeon, majd visszatér munkájához.
(...)
A nap folyamán, az adóügyek mellett, folyton Jongdae ajánlata körözött a fejemben. Akár mennyire is szeretném tagadni, igaza van a törpének. Soha nem önállóan találtam ki ilyen dolgokat, mindig a többiek hurcoltak el helyekre. Egyszer tényleg önállósíthatnám magam ezen a pályán is. Talán ez lenne a legmegfelelőbb alkalom. Elvégre születésnapom van.
-Srácok! - Kissé ugyan feszélyezve, de felállok irodaszékemből és a többiekhez szólok. Mindenki meglepetten tekint rám, elvégre nem túl gyakran hallatom a hangomat, de most ez is megtörténik, ami valóságos csodának számíthat nekik. Végül is, nekem is annak számít... - Szerintem... nem is lenne rossz ötlet, ami Jongdae mondott. El kéne mennünk valahova ma este. - A többiek szeme teljesen elkerekedik, de aki a legeslegjobban meglepődik, az Suho.
-Te most ezt tényleg. De tényleg. Tényleg! Komolyan gondolod és ki is mondtad? Vagy csak álmodom? - A kérdésen csak jól homlokon baszom magam. Komolyan ennyire visszahúzódónak tartanak?
-Nem baszod! Csak egy kisebb stand up showt akartam nektek tartani.
-Ohh... Ez így már hihetőbb. És mi a következő viccesen kifacsarni való téma?
-Suho~~~ Tényleg komolyan gondolom. Menjünk el valahova. - Nagy csend, már csak a tücsökciripelés hiányzik és teljes az összkép. - Ahj... Lehetetlenek vagytok. - Helyet foglalok székemben és egy nagyot fejelek az előttem lévő asztallapba.
-Én ismerek egy jó éjszakai bárt. Mehetnénk oda.
-Köszönöm Jongin! - Emelem égnek kezeim Kai kijelentése után. - Végre valaki!
A maknae felnevet cselekedetem, majd lemondóan megrázza fejét és visszafordul a gép felé. A Xiuchen páros tátott szájjal méreget, próbálva felfogni szavaim jelentőségét, míg Suho és Kyungsoo arcából a vér is kifolyik.
(...)
Az irodai kijelentésem után, a srácok még sokáig nem tudták összeszedni magukat. Értem én, hogy ez nem túl megszokott tőlem, de rájöttem, most már igazán kilábalhatnék a depressziómból, mit Baekhyun idézett elő. És lám, megint Baekhyun! Nem bírom kiverni a fejemből a srácot, mégis csak életem egyik legnagyobb szerelme volt, ez pedig nehezen törlődik az ember fejéből. Tudom, hogy a srácok a mai napig nagyon aggódnak értem emiatt és próbálom őket győzködni is, hogy minden rendben, de nem hiszik el, ahogy én sem.
-Yixing! Szerinted én menthetetlen vagyok? - Intézem kérdésem, a konyhában szorgosan tevékenykedő lakótársamhoz. Lay egy pillanatra megáll, meredten néz rám, majd felnevet és folytatja azt, amit abba hagyott.
-Miféle kérdés ez? - Nevet még mindig. Olyan felhőtlenül vidám.
-Baekhyun miatt... Én örökre ilyen elcseszett maradok?
-Régen mondtad már ki hangosan ezt a nevet. - Válaszol szomorúan. Yixing is aggódik értem, talán ő az, aki a legjobban, emiatt pedig gyakran ő is elkomorodik. Pedig miattam igazán nem érdemes az egereket itatni. - Te most sem vagy elcseszett, Baek pedig már a múlt. Mi lenne, ha inkább a múlton rágódás helyett, elmennél valakivel randizni, hm?
-De kivel?! - Telepedek a konyhaasztal melleti egyik székre. - Nincs senki, akit elhívhatnék...
-Te csak viccelsz velem, ugye?! - Lay hitetlenül húzza fel szemöldökét. - Chanyeol, ahányszor végig mész az utcán, minden második férfi és nő vágyakozva néz rád. Szabadon válogathatsz közölük. Akárkit megkaphatnál, ha nem így állnál a dolgokhoz.
Meglepetten nézek barátomra, aki lemondóan sóhajt egyet, végig a tűzhelynek szentelve figyelmét. Sokszor mondott nekem olyan dolgokat, amik szerinte tények, míg szerintem csak vidító dumák. Gyakran szajkózta nekem, hogy igenis jól nézek ki és aranyos vagyok, megnyerő a személyiségem, és ha nem lenne együtt Suhóval, már rég felém kacsingatna, de sosem hittem neki. Valahogy, ahányszor belenéztem a tükörbe, én nem ezt láttam.
(...)
A rossz kedvem a napokban a plafont verdeste. Akármit csináltam, abban mind untalan csak a rosszat láttam. A többiek és Lay is észrevette, az átlagnál is ramatyabb hangulatomat és az első napokban, még próbáltak is feldobni, de pár nap után inkább fel is adták a próbálkozást. Igazság szerint én sem tudtam pontosan, hogy miért is vagyok ilyen búval baszott, de már nem is érdekelt. Megmaradtam abban a hitben, hogy talán azért, mert már nagyon hosszú ideje voltam magányos. A csapatban mindenkinek volt párja, csak nekem nem(Na, meg Jonginnak, de ez egy másik történet). Mindenki párokban járkált az esti sétáink során, míg mellettem a határtalan sötétség foglalt helyet, amit úgy hívtak: szingliség. Próbáltam tenni ellene, keresni valakit a sok ember közül, akit elhívhatnék egy kávéra, esetleg egy vacsorára, de senki nem keltette fel az érdeklődésem. Egy ezekhez hasonló, esős nap volt épp, mikor Yixing pattant mellém a kanapéra és egy nagyot markolva a pattogatott kukoricámból kezdte el nézni a tv képernyőjén futó műsort. Egy ideig csak csendben falatoztunk, és néztük az épp levetített sorozatot, mikor Lay izgatottan kapott a távirányító után és vállaimnál fogva maga felé fordított.
-Öhm...
-Szerveztem neked valami oltárit! - Vigyorgott rám, szinte már ijesztően.
-Kérlek, csak ne kelljen kiöltöznöm és elmennem valahova.
-A kiöltözés még nem is fontos, de elmenni, el kell, egy helyes kis étterembe. - Arcán a mosoly csak még szélesebb lett. - Haver, te ma randira mész!
-Hogy mi?! - Általában mély hangom most még a magas C-t is megugrotta, miközben hitetlenül bámultam izgatott barátomra. - Nem... én nem megyek sehova! - Nevettem fel hasamat fogva, mire Yixing egy kisebbet belém boxolt.
-Dehogy nem! Szóval én a helyedben már készülődnék.
-Hát de... hát de ne már! (Később vettem észre, hogy Vidman copy, szóval... bocsi)
-De! - Ellenkezést nem tűrő hangon rángatott fel a kanapéról és ráncigált a szobámba, majd egyből eltűnt a gardróbomba, hogy egy másodperc múlva már egy sima farmert, fehér pólót és egy laza zakót nyomjon a kezembe. - Öltözni!
-Stop it!
-Get some help!
-Yixing, ez nem vicces. - Húzom el számat, ahogy Lay jó ízűen felnevet.
-Szerintem az, de most öltözni!
-Yixing! Még semmit sem tudok a csajról vagy srácról, vagy erről a kibaszott helyzetről! - Harsogom le a fejét, de látszólag meg sem hatja, mivel legyint egyet, majd hátrébb tolva ültet le ágyamra.
-Suho egyik barátjának az unokatestvérének, a pasijának egy barátjáról van szó. - Egy ősemberhez hasonló kifejezést veszek fel és így szuggerálom lakótársamat a továbbiakban. - Na szóval, ez a srác is hasonlóképp egyedül van, mint te és veled ellentétben próbál ez ellen tenni, ezért egy olyan embert keresett, aki hajlandó vele elmenni egy olyan "vakrandira", amin az illető szeme be van kötve.
-Nem akarok hálátlannak tűnni, de nincs kedvem egy idegennel találkozni úgy, hogy be van kötve a szemem.
-A srác ezt kérte és biztos forrásból tudom, hogy nem fog elrabolni, valamint, tiszták a szándékai. - Yixing egy aprót rándít vállán, majd tovább ösztökélve egyezek bele a dologba, már előre fogva a fejem.
-Csak nehogy aztán a rendőrség csengessen be hozzád, hogy megtalálták a szerveim más emberekben! - Kiabálok ki a kanapén ülő Laynek, aki hangosan felnevet mondatomon. De most komolyan... Miért akarja a srác, hogy be legyen kötve a szemem? A vakrandi szót, nem kell szószerint venni, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése