Fel és alá járkáltam a megadott étterem előtt, miközben Yixing próbált nyugtatni. Elmondta, nem kell attól tartanom, hogy a szemkötő miatt nem találok majd oda az előre lefoglalt asztalhoz, mivel ő itt dolgozik szakácsként és segíteni fog, amiben csak kell, de az izgalom így is urrá lett rajtam. Egy idő után már azon kezdtem el filózni, miért nem akarja az a bizonyos srác, hogy ne lássam egész végig? Talán csúnya vagy mi? Nem értem. Egy a biztos, még mindig nem álltam eme randi ötlet pártján, de nem mertem ellent mondani Laynek, meg hát, nem akartam senkinek sem csalódást okozni. Biztosan nagyon rosszul esett volna a másik félnek, ha nemet mondtam volna neki, holott már rég óta vár arra, hogy valaki végre igent mondjon. Egy kicsit talán sajnáltam is. Yixing azt mondta, hogy állítólag nagyon szép fiúról van szó, bár ő még nem látta, de sokan ezt csiripelték róla, valamint, hogy személyiség ügyileg, biztosan az én ideálom. Ennyi jó után, csak még jobban kezdtem várni, hogy mi fog ebből kisülni, de egyben tartózkodtam is a dologtól és ennek egy oka volt, az a rohadt szemkötő. Az egész szitu annyira kecsegtető lenne, hogy egyből rá is vetettem volna magam egy hatalmas mosollyal, ha nem várnák azt el tőlem, hogy vakon vigyem végig az estét. Hát igen, ez egy orbitális probléma volt.
-Khm... Chanyeol! Megjött! Szemkötőt fel! - Lay hangja ránt ki folyton szorongó gondolat menetemből, majd meg sem várva, hogy felfogjam szavait, egyből mögém áll és szorosan a szemem elé köti a fekete kendőt.
Úrrá lesz rajtam a pánik. Basszus! Olyan, mintha teljesen vak lennék, de komolyan. Sajnálom azokat, akik elvesztik szemük világát. Azokat, akik nem láthatnak semmit ebből az unalmas, de néha szép világból.
-Ohh... Te aztán tényleg gyönyörű vagy! - Kiált fel barátom, mire ijedten ugrok egyet és a földön kötök ki.
-K..kö..köö.köszönöm... - Hallom meg a fiú válaszát. A hangsúlyból ítélve, biztosan elpirult.
-Chanyeol! Szedd már össze magad és üdvözöld ezt a szépséget!
-Máris... - A kendő alatt a szemeimet forgatom, majd feltápászkodva a hideg betonról, Lay pedig egyből a megfelelő irányba fordít. - Park Chanyeol! - Emelem vízszintesbe karom, egy kézfogás reményében, de aztán rájövök, hogy nem látok semmit és ez így igen nehézkes. - Öhm... Izé... Tudod, rajtam van ez a szemkötő és nem lá...
-Akkor ezek szerint betartottátok a feltételem, egyébként Oh Sehun. - Kissé érces, de kellemes hangja van. Legszívesebben ezt a hangot hallgatnám minden nap a hírekben és a rádió adásokban. Tényleg szép orgánummal rendelkezik és egy ilyen szép hanghoz, csak is szép külső társulhat.
-Igen Sehun, lehet, hogy erre az óriásra rá kellett erőszakolni a dolgot, de végül bele ment és lám, itt áll előtted kép nélkül. - Yixing felnevet, majd lábujj hegyre állva a fülemhez hajol és belesuttog. - Mindent bele barátom, tényleg nagyon szép a drága. - Végül vállon vereget és itt hagy. Várjunk! Ez most komolyan itt hagyott?! Hogyan jutok így az asztalunkhoz?!
-Szóval Sehun.
-Igen?
-Yixing itt hagyott minket, lennél szíves az asztalhoz vezetni? Ebben a szarban nem látni semmit. - Sehun csilingelő hangon felnevet, majd belém karolva kezd el húzni maga után.
-Tudod... én sem látok, de ettől függetlenül így is tudok közlekedni.
-Azt hogyan?! - Meglepetten fordulok felé és érzem, hogy megrántja a vállát egy kicsit, de kérdésemre nem válaszol. Csendben visz maga után, majd nem sokára azt érzem, hogy leültet egy székre, és hallani, velem szemben ő is helyet foglal.
A randi eleje roppant mód csendesen telik, se én, se Sehun nem szól egy szót sem, csak az étlapot "nézegetjük". Hülye szemkötő! Most szívesen megkérdezném a, gondolom, előttem ülőt, hogy ő mégis hogyan boldogul, de végül nem merek egy árva szót sem szólni. Csak magamban káromkodva próbálok egyről a kettőre jutni, de látszólag ez nem igen akar sikerülni. Hallom, ahogy körülöttünk az emberek összesúgnak és szégyenemben elsüllyednék, de mivel kurvára nem egy mocsárban vagyunk, ezért erre nincs lehetőségem.
-Ha nem kukkolsz, akkor egy pillanatra kitekinthetsz a kendő alól, hogy tudj magadnak valamit rendelni. - Kuncog fel a fiú.
-Ohh... Köszi, már épp szólni akartam miatta. Nem vagyok én a nem látáshoz szokva. Egyébként, ne vedd tolakodásnak a dolgot, de... te hogyan oldod meg a rendelést, meg egyebeket, ha a te szemed is be van kötve?
-Öhm... Engem a kényszer vezetett arra, hogy megtanuljak látás nélkül is boldogulni.
-Miért?
-Majd... megtudod. - Fájdalmasan sóhajt fel, emiatt pedig úgy döntök, hogy nem is zaklatom tovább a témával, biztosan érzékeny pont számára, ha ennyire nehezen megy neki róla a beszéd.
Kikukkantottam a fekete kendő alól és szemeimmel gyorsan végig futottam a kínálatot, majd mikor döntöttem, gyorsan vissza is helyeztem a kendőt a helyére. Bár nagy volt a kísértés, hogy rápillantsak Sehunra, még sem tettem. Úgy éreztem, helytelen lenne a dolog és meg sem érdemelném ezt a srácot ha ilyet teszek, mert hát... Sehun szimpatikus nekem. Alig váltottunk pár szót, de ennek ellenére szimpatikusnak, egyenesen bájosnak tűnik a kisugárzása. Kellemes hang, biztosan szép külső és megnyerő személyiség. Lehet, hogy a végén, még Yixingnek kell hála táncot járnom ezért a randiért.
A vacsora megkezdtével, a nem látás egy újabb problémájába kerültem. Nem találtam az asztalon az evőeszközöket és sokszor sikeresen beletenyereltem a kajába. Szerencsétlenkedésemen Sehun csak jó ízűen kacagott, majd kezeimet lefogva helyezett az egyikbe egy kanalat, míg a másikba egy villát, az alakjukból ítélve.
-Ismét köszi.
-Nincs mit! - Hangja mosolygós volt, egyenesen vidám. Nem értettem az okát a dolognak, elvégre még nem igazán tettem semmi romantikusat, inkább csak ügyetlenkedtem és összekentem mindent a kajámmal.
-Minek örülsz ennyire? - Tettem fel kérdésem, mire Sehun abba hagyta az evést, ezáltal elhallgatott az evőeszköz és a tányér csörömpölése.
-Miből gondolod, hogy örülök?
-Hallani a hangodon. Igaz, nem vagyok profi, de abban biztos vagyok, hogy te mosolyogsz.
-Ez ügyes. - Elismerően tapsolt meg, ezzel egy kis kuncogást idézve elő belőlem. - Tudod, sokan ajánlottak nekem partnereket és eddig mindegyik visszautasította a dolgot, holott én nem rossz dolog miatt kértem a szemkötőt. Ha kitartasz mellettem, akkor hamar meg is tudod, hogy miért tettem le ezt a feltételt az asztalra, de tényleg semmi rosszra nem kell gondolni. - Beszéde végén elmosolyodom és tudom, hogy még mondana valamit, ezért nem szakítom félbe, hanem hallgatom tovább. - Te vagy az első, aki elfogadta az ajánlatot és... lehet, hogy unszolnia kellett a barátodnak, de attól még visszautasíthattál volna, ha nagyon nem akarod. De te nem tetted ezt. Itt vagy és be is van kötve a szemed, szóval... Most én köszönöm! - Mondandója végén egy örömteli mosoly kerül arcomra. Óvatosan kitapogatom az utat a kezéig, majd elérve kacsóját helyezem rá a sajátomat, lassan cirógatva meg a selymes bőrt.
-Igazság szerint... nem is bánom a dolgot. Nagyon aranyos vagy és ez tetszik, szóval... ebből akár több is lehet. - Egy aprót megszorítom kezét.
Szeretném látni ennek a fiúnak az arcát. Hogy tényleg olyan gyönyörű e, mint ahogy én képzelem.
(...)
Az este kellemesen telik. Nevetgélünk, beszélgetünk, fikázzuk a kaját, majd távozunk az étteremből. Kilépve a helyiségből csap meg a hideg levegő, de azért annyira hidegnek még nem érzem, hogy fel kelljen vennem a zakómat. Ellentétben a mellettem ácsorgó Sehunnal. Ahogy karjaink összeérnek, érzem, hogy minden porcikája remeg, de nem panaszkodik, csak belém karolva vezet egy csendes helyhez és ott leültet egy kissé nyirkos padra, majd helyet foglal mellettem.
Még mindig remeg, emiatt pedig ráterítem szürke zakómat. Sehun egy pillanatra megmerevedik, majd a kellemes meleg hatására ellazul és abba hagyja a remegést. Egy elégedett mosoly kerül arcomra. Óvatosan csúsztatom fel karja vonalán kezemet arcára.
-Mit csinálsz? - Meglepetten fog kezemre.
-Ha már nem láthatlak, legalább hadd érintselek meg. - Kérlelő, szinte már könyörgő hangnemben intézem hozzá szavaim. Sehun csak egy nagyot sóhajt, majd visszahelyezve arcára tenyerem, hagyja, hogy a puha bőrfelületet érintsem. Bőröm nem észlel semmiféle hibát, csak a határtalan puhaság fogad. Több mindent nem nagyon tudok kivenni belőle, mivel nem értek efféle dolgokhoz, mégis elégedettséggel tölt el, hogy legalább tudom, milyen makulátlan bőrrel rendelkezik. Biztosan gyönyörű.
-Mire gondolsz? - Szólít meg, mikor tenyeremet elhúzom arcáról.
-Biztosan csoda szép lehetsz. - Eresztek felé egy halvány mosolyt.
-Köszönöm... - Hangja egy kissé elfúló, de hallani rajta, hogy szavaimmal szinte a világ legboldogabb emberévé tettem.
Hogy milyen felismerni azt, hogy egy nálad jóvalta összetörtebb emberrel van dolgod? Hát hasonló, mint ami velem is történt. Nem ismerem még Sehunt, csak egy kis részét mutatta meg nekem, mégis tudom, hogy komoly lelkifájdalmai vannak. Ahogy beszél és amilyen kedvességgel áll az emberekhez, az mind csodálatos, de ott van az az aura, ami körbe lengi. Érezni rajta, hogy valami miatt nagyon szorong és ez a dolog láncon tartja. Remélem, engedi majd, hogy jobban megismerjem. Hogy én legyek az, aki majd boldoggá teszi őt. Rendkívüli az, amikor érzed, hogy a másikat minden egyes cselekedeted boldoggá teszi. Valami földöntúli, főleg ha Oh Sehunról van szó. Annyira tud örülni még a kis dolgoknak is, és ez kölcsönösen megmosolyogtatja a másikat is, vagyis, engem. Most már biztosan kijelenthetem, Yixing egy angyal, hogy ezt összehozta nekem. Azt hiszem, haza felé vennem kéne neki hálából legalább egy tálca baklavát, ha nem többet.
-Azt hiszem, ezt meg kéne ismételnünk. - Kijelentésemre vidáman kezd ugrálni és helyeselve mondogatja, hogy hova kéne elmennünk. És tényleg boldog, mert én itt vagyok.
-Hunnie... - Becézésemen felkuncog, majd helyet foglalva mellettem, karol belém. - A következő alkalom során... Megint be legyen kötve a szemem? - Sehun megmerevedik mellettem.
-Én... nem tudom... félek... - Hallani a rettegést a hangján, ahogy megremeg és próbálja magában leküzdeni a lenagyobb félelmét, hogy meg tudom a titkát.
-Oké, akkor viszem a kendőt. - Nevetek fel. Sehun erősen megszorítja karomat és hozzám bújik.
-Már alig várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése